PapaiCimer

Ferenc pápa katekézise családoknak

14.1  rész 

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Folytatjuk a családról szóló katekéziseket. A mai alkalommal a családi élet egyik nagyon általános tényezőjéről, a betegségről szeretnék beszélni. A betegség emberi törékenységünk megtapasztalása. Leginkább a családban éljük meg, kisgyermekkorban, aztán főként időskorban, amikor előjönnek az öregséggel járó bajok. A családi kötelékek közegében szeretteink betegségét „több” szenvedéssel és aggódással viseljük. A szeretet miatt érezzük ezt a „többletet”. Nagyon sokszor egy apa, egy anya számára sokkal nehezebb elviselni a fiának vagy lányának baját, mint a sajátját. Mindig is a család volt – mondhatni – a legközelebbi „kórház”. Ma is a világ számos részén a kórház csak kevesek kiváltsága, és gyakran távol van. Az anya, az apa, a testvérek, a nagymamák azok, akik gondoskodnak az ápolásról és segítenek a gyógyulásban.

Az evangéliumok gyakran szólnak Jézus betegekkel való találkozásairól és gyógyító igyekezetéről. Nyilvánosan úgy jelenik meg, mint aki harcol a betegség ellen, és aki azért jött, hogy meggyógyítsa az embert minden bajából, a lélek és a test bajából. Igazán megható az a jelenet Márk evangéliumában, amelyről ezt olvassuk: „Napnyugta után, amikor beesteledett, odavittek hozzá minden beteget és megszállottat. Az egész város az ajtó elé gyülekezett.” (Mk 1,32–33)  [...]

Ha a mai nagyvárosokra gondolok, vajon hol vannak azok az ajtók, ahová el lehetne vinni a betegeket abban a reményben, hogy meggyógyítják őket? Jézus soha nem vonta ki magát az alól, hogy törődjön velük. Soha nem ment tovább, soha nem fordított hátat. Amikor egy apa vagy anya, vagy egyszerűen barátok eléje vittek egy beteget, hogy megérintse és meggyógyítsa, nem késlekedett, a gyógyítás megelőzte a törvényt, még a szombati nyugalom oly szent törvényét is (vö. Mk 3,1–6). A törvénytudók szemrehányást tettek Jézusnak, mert szombaton gyógyított, szombaton tett jót! Jézust azonban a szeretet vezette, az, hogy egészséget adjon, jót tegyen: és mindig ezt kell az első helyre tenni!  

Jézus elküldi tanítványait, hogy folytassák művét, és megadja nekik a gyógyító hatalmat, vagyis hogy a betegekhez menjenek, és teljes körűen gondjukat viseljék (vö. Mt 10,1). Jól észben kell tartanunk, amit a vakon született meggyógyításakor tanítványainak mondott (Jn 9,1–5). A tanítványok – a vak jelenlétében – arról vitatkoztak, ki vétkezett, amiért vaknak született: ő vagy a szülei. Kinek a vétke okozta a vakságot? Az Úr világosan megmondja: sem ő, sem a szülei nem vétkeztek, azért van ez így, hogy kinyilvánuljanak rajta Isten csodás művei. Aztán meggyógyította. Ez tehát Isten dicsősége! Ez tehát az Egyház feladata! Segíteni a betegeket, és nem feleslegesen szaporítani a szót! Mindig segíteni, vigasztalni, felemelni, a betegek mellé állni. Ez a feladatunk!

Az Egyház arra biztat, hogy szüntelenül imádkozzunk betegségben szenvedő szeretteinkért. Soha nem hanyagolhatjuk el a betegekért végzett imát. Sőt még többet kell imádkoznunk, egyénileg és közösségben is. Gondoljunk csak a kánaáni asszony történetére az evangéliumban (vö. Mt 15,21–28). Egy pogány asszony, tehát nem Izrael népéből való, hanem egy pogány kérleli Jézust, hogy gyógyítsa meg a lányát. Jézus, hogy próbára tegye hitét, először keményen válaszol: „Nem tehetem, küldetésem Izrael házának juhaihoz szól.” De az asszony nem enged – egy anya, amikor segítséget kér gyermekének, soha nem enged; jól tudjuk mindnyájan, hogy az anyák harcolnak gyermekeikért –, és így válaszol: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról lehullnak.” Vagyis azt akarja mondani: „Legalább úgy bánj velem, mint egy kiskutyával!” Erre azt mondja neki Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen úgy, amint kívánod!” (28. vers)

Ha betegség van jelen, a családban is támadnak nehézségek az emberi gyengeség miatt. De általában a betegség időszaka megerősíti a családi kötelékeket. Ezért nagyon fontos a gyermekeket kiskoruktól fogva a betegség ideje alatti szolidaritásra nevelni. Az a nevelés, amely óv az emberi betegség iránti fogékonyságtól, érzéketlenné teszi a szívet. Ennek következtében a fiatalok „érzéstelenítettek” lesznek mások szenvedése iránt, képtelenek lesznek szembenézni a szenvedéssel és megélni korlátaikat. Hányszor látjuk a munkahelyünkön, hogy fáradtan, megfáradt arccal érkezik egyik férfi vagy nő munkatársunk, és amikor kérdezzük, mi történt, azt válaszolja: „Csak két órát aludtam, mert otthon felváltva virrasztottunk a gyermek, a beteg, a nagymama vagy nagypapa mellett.” A nap pedig folytatódik tovább a munkával. Ezek hősies dolgok, a családok hősiessége ez! Rejtett hősiesség ez, amelyet gyengédséggel és bátorsággal visznek végbe, amikor otthon valaki megbetegedett.

Nagyon fontos arra nevelni a gyermekeket és az unokákat, hogy a betegség során a beteg mellé álljunk a családban. A legdrágább és legszentebb érzéseink gyengesége és szenvedése gyermekeink és unokáink számára az élet iskolája lehet mégpedig akkor, ha a betegség időszakát a családtagok imádsága és szerető gondoskodása kíséri. A keresztény közösség jól tudja, hogy a betegség megpróbáltatása során nem szabad magára hagyni a családot. És hálát kell adnunk az Úrnak az egyházi testvériesség e szép tapasztalataiért, amelyek segítik a családokat a fájdalom és a szenvedés nehéz időszakainak átvészelésében. Az, hogy a keresztények közel vannak egymáshoz, hogy egyik család segíti a másikat, igazi kincs a plébánia számára, a bölcsesség kincsestára, amely segíti a családokat a nehéz időszakokban, és sok hangzatos beszédnél jobban megérteti Isten országát. Egymást felkaroló mozdulataink Isten simogatásai.

 

A Vatikáni Rádió honlapján megjelent szöveg alapján.