PapaiCimer

Ferenc pápa katekézise családoknak

16.2  rész 

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai alkalommal folytatjuk a családról szóló katekéziseket. Utoljára a házaspárok közötti egyetértés hiánya miatt sérült családokról volt szó, ma pedig egy másik valóságra szeretném a figyelmet irányítani. Hogyan viseljük gondját azoknak, akik házasságuk helyrehozhatatlan kudarcát követően új kapcsolatot létesítettek.
Az Egyház jól tudja, hogy egy ilyen helyzet ellentmond a keresztény házasság szentségének. Ugyanakkor tanító tekintete mindig anyai szívéből merít, és ez olyan szív, amely a Szentlélek vezetésével mindig a személyek javát és üdvösségét keresi. Ez az oka annak, amiért kötelességének érzi, hogy „az igazság iránti szeretetből” „jól megkülönböztesse az egyes helyzeteket”. Így fejezte ki magát Szent II. János Pál pápa a Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdításában (84. pont), és azt a példát említette meg, hogy különbség van a között, aki elszenvedte a különválást, illetve a között, aki okozta azt. Meg kell tenni ezt a megkülönböztetést.   [...]


Ha pedig ezeket az új kapcsolatokat a kisgyermekek szemével is nézzük – és a kicsinyek nézik is –, akkor még szükségesebbnek látszik, hogy közösségeinkben valóban befogadóak legyünk az ilyen helyzetekben élő személyekkel szemben. Ezért fontos, hogy a közösség stílusa, beszédmódja, magatartásformái olyanok legyenek, hogy vegyék tekintetbe a személyeket, a legkisebbektől kezdve, ugyanis ők szenvednek a legtöbbet ezekben a helyzetekben. Különben hogyan buzdíthatnánk ezeket a szülőket arra, hogy tegyenek meg mindent gyermekeik keresztény életre való neveléséért, és mutassanak nekik példát a meggyőződéssel vallott és gyakorolt hitről, ha távol tartjuk őket a közösség életétől, mintha ki lennének közösítve? Úgy kell élnünk, hogy ne tegyünk újabb terheket a gyermekekre azokon felül, amelyeket ezekben a helyzetekben amúgy is hordaniuk kell! Sajnos az ilyen családi helyzetben élő gyermekek és fiatalok száma valóban nagy. Fontos, hogy érezzék, az Egyház olyan anya, aki mindenkire figyel, kész a meghallgatásra és a találkozásra.

Ezekben az évtizedekben igazából az Egyház nem volt sem érzéketlen, sem tétlen. A pásztoroknak [püspököknek – a szerk.] a kérdést elmélyítő munkájának köszönhetően, melyet elődeim vezettek és erősítettek meg, igen megnőtt annak tudatossága, hogy testvéri, figyelmes, szeretetben és igazságban megvalósuló befogadásra van szükség azon megkereszteltekkel szemben, akik új, együttéléssel járó kapcsolatot létesítettek, miután szentségi házasságuk tönkrement. Ezek a személyek ugyanis egyáltalán nincsenek kiközösítve – nincsenek kiközösítve! –, és semmiképpen sem szabad kiközösítettként bánni velük. Mindig az Egyházhoz tartoznak.
XVI. Benedek pápa megszólalt ebben a kérdésben, figyelmes megkülönböztetésre és bölcs lelkipásztori kísérésre buzdított, annak tudatában, hogy nem léteznek „egyszerű receptek” (Beszéd a Családok VII. Világtalálkozóján, Milánó, 2012. június 2., 5. számú válasz).
Ezért van az, hogy a pásztorok újból és újból felhívást tesznek közzé, hogy a közösségek nyíltan és következetesen fejezzék ki készségüket befogadásukra és bátorításukra, hogy egyre jobban megéljék és kibontakoztassák Krisztushoz és az Egyházhoz tartozásukat az imával, Isten szavának hallgatásával, a liturgián való részvétellel, gyermekeik keresztény nevelésével, a karitásztevékenységgel és a szegények szolgálatával, az igazságosság és a béke melletti elköteleződéssel.
A jó pásztor bibliai képe (Jn 10,11–18) összefoglalja azt a küldetést, amelyet Jézus az Atyától kapott, ez pedig az, hogy életét adja a juhokért. Ez a magatartás példakép az Egyház számára is, amely úgy fogadja fiait, mint egy anya, aki életét adja értük. „Az Egyház arra hivatott, hogy mindig az Atya nyitott háza legyen […].” Nem szabad a kapukat bezárni! Egyetlen kapu sem lehet zárva! „Valamilyen módon mindenki részt vehet az egyházi életben, mindenki része lehet a közösségnek. Az Egyház […] atyai ház, amelyben mindenkinek helye van a maga fáradságos életével együtt” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 47. pont).
Hasonlóképpen minden kereszténynek az a feladata, hogy utánozza a jó pásztort. Főképp a keresztény családok működhetnek együtt vele azáltal, hogy gondját viselik a sérült családoknak, és kísérik őket a közösség hitéletében. Mindenki vegye ki a részét a jó pásztor magatartásából, aki minden egyes juhot ismer és senkit sem zár ki végtelen szeretetéből!

 

A Vatikáni Rádió honlapján megjelent szöveg alapján.