MEGHÍVÓ


GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY ÜNNEPÉN

2017. március 25. szombaton, 18:30-tól

a Sziklatemplomban (a Gellért szállodánál)

 

ELMÉLKEDÉSEK AZ ÉLET VÉDELMÉRŐL

liturgikus énekekkel

Bevezetőt mond és az imádságokat vezeti

Komáromi János ofs

Előadók a

Fiatalok az Élet Szolgálatában csoport tagjai

Szentmisét mutat be

BÍRÓ LÁSZLÓ PÜSPÖK

20 órakor

„Elétek tártam az életet és a halált, az áldást és az átkot! Válaszd az életet, hogy élj te is és utódaid is” – mondja az Úr (MTörv 30,19)

Rendezők: Magyar Katolikus Családegyesület – Életvédő Fórum és a Ferences Világi Rend

Magyar Katolikus Családegyesület Életvédő Fóruma Bíró László püspök kezdeményezésére jött létre. A közösség tagjai vallják, hogy az emberi élet a fogantatás pillanatától a természetes végéig szent, nem pusztán személyes, hanem közösségi, társadalmi érték is, minden személyi jog forrása és feltétele; megfelelő, teljes, feltétlen jogi védelmét a világi társadalmakban is biztosítani kell. A fórum az évente tartott négy rendes, teljes ülés keretében ma már több mint harminc taggal, élet- és családvédő szolgálatával, különösen imanapok, előadások tartásával, konferenciák szervezésével, állásfoglalások kiadásával, jogszabálytervezetek véleményezésével, szakértői, tanácsadói feladatok ellátásával fejti ki tevékenységét.

 Szeretettel hívunk és várunk

 a Sziklatemplomba

2016. december 28-án, szerdán 18.30 – 21 óráig

Együtt imádkozunk az élet örömeinek és a család értékeinek felismeréséért,

és az élettel szemben elkövetett tévedéseink, bűneink bocsánatáért.

Kérünk mindenkit, aki családjaink és nemzetünk, vagyis életünk megtisztulásáért vállalja az együtt imádkozás és közös elmélkedés segítő megújulását, a sérüléseinkből való gyógyulás megsegítését, jöjjön el erre az ünnepre!

[...]

A Magyar Katolikus Családegyesület Életvédő Fóruma december 2-án az MKPK budapesti székházában tartott ülésén az örökbefogadás témáját állította a középpontba. Korom Kata személyes vallomása „Örökbefogadás – örök befogadás” címmel arról szólt, mit jelent igazi szülőnek lenni.

Az Életvédő Fórum ülésének fő témája az örökbefogadás volt. Korom Kata, a Pécsi Egyházmegye családreferense saját családja történetét elmesélve beszélt az örökbefogadásról. Személyes vallomásában lépésről lépésre bemutatta, hogyan váltak családdá két gyermeket örökbe fogadva. „Ennél jobban nem tudnám szeretni őket” – fogalmazta meg, mit jelent számára az előadása címében használt „örök befogadás” kifejezés. Az őszinte vallomás érzékeltette, milyen ajándék a befogadó szülőnek a gyermek, másrészt a gyermek szempontjából is láttatta, mit jelent számára, hogy lemondtak róla. „Az ő fájdalma az enyém is.” A nehéz helyzetet együtt, a gyermeket segítve kell feldolgozni – mondta az édesanya. S bár az ő gyermekei még kicsik – Laci négy-, Feri kétéves –, már készül a biztosan elhangzó kérdésre a válasszal: „Nekem te az igazi gyermekem vagy, hogy ki az igazi anyukád, neked kell eldöntened.”   [...]