PapaiCimer

Ferenc pápa katekézise gyerekeknek

20. rész 

 

Tényleg igaz az, hogy ha valaki jobban szereti apját és anyját Jézusnál, akkor az nem méltó Hozzá? Az evangéliumnak ezt a mondatát, amely bizony kicsit megdöbbent bennünket Ferenc pápa a következőképpen magyarázta. Az Isten iránti szeretetünk olyan nagy, hogy még az anyukánk és apukánk iránt táplált szeretetünknél is fontosabb. Aki szereti Jézust, az képessé válik arra, hogy a szüleit még szebben és még nagyobb szeretettel szeresse annál, mint ahogyan egyébként szereti őket.


20Evangelizacio 1

[...]


A határtalan szeretet, – amely a Jézust befogadó családokban van jelen, – igazi áldás a földön élő összes ember számára. A családban felragyogó mosolyok és az egymásért meghozott áldozatok többet mondanak minden szónál. És, ha a népek vezetői olyan emberek lennének, akik úgy szeretik egymást, akár a családban, akkor a világ bizonyosan megváltozna!

A családok feladta az, hogy az életükkel hírül adják Isten szeretetét az emberiség számára.

20Evangelizacio 2
Ahol van egy szeretetben élő család, az a család képes egy egész város szívét felmelegíteni szeretetének tanúságtételével.

Imádkozzatok értem, imádkozzunk egymásért, hogy képesek legyünk felismerni és elviselni Isten látogatásait. A Lélek örömteli felfordulást hoz a keresztény családokba, és így az emberek városa kikerül a depresszióból.

 

Forrás:  ©Pontificium Consilium pro Familia (A Család Pápai Tanácsa)
Fordítás: Móger-Rassay Virág / Magyar Katolikus Családegyesület

 

 

PapaCimer 

Ferenc pápa katekézise családoknak

20.1 rész

 

Adjuk vissza a főszerepet – az Egyházban is – a családnak!

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A családkatekézisek sorának utolsó szakaszában ma arra irányítjuk figyelmünket, hogy a család miként éli meg a hit közlésének, a hit átadásának felelősségét mind befelé, mind kifelé.

Első megközelítésben eszünkbe juthatnak az evangélium olyan megfogalmazásai, amelyek látszólag szembeállítják a családi kötelékeket és Jézus követését. Például azok az előbb hallott kemény szavak, amelyeket mindannyian ismerünk: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi vállára keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám” (Mt 10,37–38).
Ezzel természetesen Jézus nem akarja eltörölni a negyedik parancsolatot, amely az első az emberek iránti viselkedésről szóló parancsolatok közül. Az első három az Istennel való kapcsolatra vonatkozik, ez pedig az emberekhez fűződő kapcsolatunkra. Azt sem gondolhatjuk, hogy az Úr – miután csodát tett a kánai házaspár kedvéért, miután megszentelte a férfi és a nő közötti házassági köteléket, miután visszaadta a gyermekeket a családi életnek – azt kérné tőlünk, hogy érzéketlenek legyünk e kötelékek iránt! Nem ez a helyes magyarázat. Ellenkezőleg: amikor Jézus az Istenbe vetett hit elsőségéről tanít, nem talál jobb párhuzamot a családi érzelmeknél. Ugyanakkor ezek a családi érzelmek – a hitnek és Isten szeretetének megtapasztalásán belül – átalakulnak, nagyobb jelentéssel „telnek meg”, és képessé válnak arra, hogy meghaladják önmagukat, hogy egy tágabban értelmezett apaságot és anyaságot hozzanak létre, hogy testvérként fogadjanak olyanokat is, akik bármiféle kötelék peremére szorulnak. Egy napon annak, aki figyelmezteti Jézust, hogy kint vannak anyja és testvérei, akik keresik, ő tanítványaira mutatva így válaszol: „Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám” (Mk 3,34–35).

A meg nem vehető és el nem adható érzelmek bölcsessége a családi szellemiség legjobb adottsága. A családban tanulunk meg növekedni az érzelmek bölcsességének légkörében. Ezek „nyelvtanát” ott sajátítja el az ember, máskülönben igencsak nehéz elsajátítani. Ez ugyanis az a nyelvezet, amelyen keresztül Isten megérteti magát mindenkivel.

A felhívás, mely arra szólít, hogy a családi kötelékeket a hívő engedelmesség és az Úrral kötött szövetség kontextusába helyezzük, nem károsítja meg azokat. Épp ellenkezőleg, védelmezi és kiszabadítja az önzésből, megóvja a megromlástól, megmenti a halált már nem ismerő életre. A családias stílus újra visszatérő megjelenése az emberi kapcsolatokban áldás a népek számára: visszahozza a reményt a földre. Amikor a családi érzések engedik, hogy az evangéliumról szóló tanúságtétellé váljanak, elképzelhetetlen dolgokra lesznek képesek. Kézzelfoghatóvá teszik ugyanis Isten műveit. Azokat, amelyeket a történelemben visz végbe, és azokat, amelyeket Jézus vitt végbe azoknak a férfiaknak, nőknek, gyermekeknek az érdekében, akikkel találkozott. Egy elhagyott, de újra élni kezdő gyermek kétségbeeséséből csodásan előcsalogatott mosoly jobban elmagyarázza Isten működését a világban, mint ezer teológiai mű.

Egyetlen férfi és egyetlen nő, akik képesek kockáztatni és áldozatot hozni mások gyermekéért és nem csak a sajátjukért, a szeretet olyan dolgait értetik meg velünk, amelyeket sok tudós már képtelen megérteni. Ahol pedig ott vannak ezek a családi érzelmek, ott születnek ezek a szívből fakadó gesztusok, amelyek sokkal beszédesebbek a szavaknál. A szeretet gesztusa… Érdemes elgondolkodni ezen.

A család, mely válaszol Jézus hívására, visszaadja a világ irányítását a férfi és a nő Istennel kötött szövetségének. Gondoljatok arra, hogyan fejlődik ez a tanúságtétel manapság. Képzeljük csak el, hogy a történelem (a társadalom, a gazdaság, a politika) kormánykerekét – végre! – átadják a férfi és a nő szövetségének, hogy az eljövendő nemzedékre is figyelve kormányozzák. A föld és az otthon, a gazdaság és a munka témái egészen más dallamot szólaltatnának meg!

Ha visszaadjuk a főszerepet – az Egyházzal kezdve – a családnak, mely hallgatja és tettekre váltja Isten szavát, olyanokká válunk, mint a kánai menyegző jó bora, olyan kelesztő hatásunk lesz, mint Isten kovászának!

A család Istennel kötött szövetségének ugyanis ma az a feladata, hogy ellenszegüljön a modern város közösségi elsivatagosodásának. Városaink sajnos elsivatagosodtak a szeretet és a mosoly hiánya miatt. Sok-sok szórakozási lehetőség van, és rengeteg dolog, hogy elüssük az időt, hogy nevessünk, a szeretet azonban hiányzik. Egy család mosolya képes legyőzni városainknak ezt az elsivatagosodását. És ez a család szeretetének győzelme. Semmilyen gazdasági vagy politikai tervezgetés nem képes helyettesíteni azt, amit a családok tudnak adni. A bábeli terv élettelen felhőkarcolókat épít. Isten Lelke viszont virágba borítja a sivatagot (vö. Iz 32,15). Ki kell lépnünk az elit elsötétített tornyaiból és szobáiból, hogy ismét az emberek házait és nyitott tereit látogassuk, a család szeretetére nyitott tereit.

A karizmák közötti közösség – a házasság szentségének és az Isten országáért vállalt megszentelt életnek adott karizmák közössége – arra hivatott, hogy az Egyházat olyan hellyé alakítsa át, ahol teljesen családias légkörben találkozhatunk Istennel. Haladjunk tovább ezen az úton, ne veszítsük el a reményt! Ahol van egy szeretetben élő család, az a család képes egy egész város szívét felmelegíteni szeretetének tanúságtételével.

Imádkozzatok értem, imádkozzunk egymásért, hogy képesek legyünk felismerni és elviselni Isten látogatásait. A Lélek örömteli felfordulást hoz a keresztény családokba, és így az emberek városa kikerül a depresszióból. 

 

A Vatikáni Rádió honlapján megjelent szöveg alapján.