PapaiCimer

Ferenc pápa katekézise gyerekeknek

21. rész

Jézus annyira szerette a családját, hogy valami egészen hasonlót szeretett volna létrehozni, amikor maga köré gyűjtötte első tanítványait. Ezért megalapította az Egyházat, azt a lelki családot, amelyben, testvérként szeretjük egymást. És, amikor 50 évvel ezelőtt a világ püspökei összegyűltek Rómában azért, hogy közösen elmélkedjenek a keresztény közösségről, akkor azt írták le, hogy a család pontosan olyan, mint egy kis egyház.

21Kozosseg 1

[...]

 

Igazán szerencsések vagyunk! A pápa ugyanis arra tanít bennünket, hogy két otthonunk is van, ahol együtt élünk és megtapasztaljuk az Úr jelenlétét. Ez a két otthon a család és a plébánia. Ferenc pápa azt szeretné, ha a család és a plébánia kapui is nyitva állnának, hogy mindenkit befogadjanak és senki se legyen kizárva a testvériség csodájából.  

21Kozosseg 2

 

Az evangéliumokban Jézus gyülekezetének családformája van. Ez egy vendégfogadó család, nem egy zárt, másokat kirekesztő társaság.

Igen, az Úr, ha kezébe helyezzük magunkat, csodákat művel velünk. Bizony Isten csodái nap, mint nap ott vannak életünkben, ha az Úr jelen van a családban.

 

Forrás:  ©Pontificium Consilium pro Familia (A Család Pápai Tanácsa)
Fordítás: Móger-Rassay Virág / Magyar Katolikus Családegyesület

 

 

PapaCimer 

Ferenc pápa katekézise családoknak

21.1 rész

 

Élesszük fel a család és a keresztény közösség közötti szövetséget!

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma a család és a keresztény közösség közötti kapcsolatra szeretném irányítani a figyelmünket. Ez egy mondhatni „természetes” kapcsolat, hiszen az Egyház egy spirituális család, a család pedig egy kis egyház (vö. Lumen gentium, 9).

A keresztény közösség azok otthona, akik hisznek Jézusban mint az összes ember közötti testvériség forrásában. Az Egyház a népek között jár, a férfiak és nők, az apák és anyák, és a gyermekek történelmében. Ez az a történelem, amely számít az Úr szemében. A világi hatalmasságokkal kapcsolatos nagy eseményeket a történelemkönyvekbe írják, és azok ott is maradnak. Ám az emberi érzelmek történelmét közvetlenül Isten szívébe írjuk, és ez az a történelem, amely örökké megmarad. Ez az élet és a hit helye. A család a történelembe való bevezetésünk helyettesíthetetlen és eltörölhetetlen helye; ebbe az élettel teli történelembe, amely Istennek az egész örökkévalóságon át tartó szemlélésébe torkollik a mennyben, de a családban kezdődik! Ezért annyira fontos a család.

Isten Fia az emberi történelembe ezen az úton tanult bele, és ezen az úton járta azt végig (vö. Zsid 2,18; 5,8). Szép dolog visszatérni Jézus és e kapcsolat jeleinek szemléléséhez. Jézus egy családba született bele, és ott „sajátította el a világot”: ez mindössze egy műhely, négy ház, egy semminek látszó kis falu volt. Mégis azáltal, hogy harminc éven át ezt a tapasztalatot megélte, Jézus magára vette az emberi létállapotot, és felvette az Atyához fűződő kapcsolatába és apostoli küldetésébe. Aztán, amikor elhagyta Názáretet, és megkezdte nyilvános működését, közösséget hozott létre maga körül, egy „gyülekezetet”, vagyis olyan emberek gyűjteményét, akiket egybegyűjtött. Az ecclesia, egyház szó ugyanis az egybehívottak, az egybegyűjtöttek közösségét jelenti.

Az evangéliumokban Jézus gyülekezetének családformája van. Ez egy vendégfogadó család, nem egy zárt, másokat kirekesztő társaság. Hozzá tartozik Péter és János, de az éhező és szomjazó, az idegen és üldözött ember is, a bűnös nő és a vámos férfi, a farizeusok és a tömeg is. Jézus pedig folyamatosan fogad mindenkit, beszél mindenkivel, azzal is, aki már nem is reméli, hogy találkozik Istennel életében. Ez kemény lecke az Egyház számára! A tanítványokat pedig arra választotta ki Jézus, hogy viseljék gondját ennek a gyülekezetnek, Isten vendégei eme családjának.

Hogy ma élő legyen Jézus gyülekezetének e valósága, elengedhetetlenül fontos, hogy felélesszük a család és a keresztény közösség közötti szövetséget. Azt mondhatjuk, hogy a család és a plébánia az a két hely, ahol megvalósul a szeretetközösség, melynek végső forrása magában Istenben van. Egy valóban az evangélium szerint működő Egyház formája csak a mindig nyitott kapukkal váró befogadó otthon lehet. A zárt kapus templomokat – plébániákat és intézményeket – nem lehet templomnak tartani, hanem múzeumnak kell hívni!

Ma pedig ez a szövetség kulcsfontosságú. „Az ideológiai, gazdasági és politikai »hatalmi központokkal« szemben reményünket ezekbe az evangelizáló, emberi szeretetet árasztó, szolidaritásra és részvételre építő szeretetközpontokba helyezzük” (Pont. Cons. per la Famiglia [Család Pápai Tanácsa]: Gli insegnamenti di J. M. Bergoglio – Papa Francesco sulla famiglia e sulla vita 1999–2014 [J. M. Bergoglio – Ferenc pápa tanításai a családról és az életről az 1999–2014-es évekből], LEV, 2014, 189); és az egymásnak való megbocsátás is fontos.

A család és a keresztény közösség kapcsolatának megerősítése ma elengedhetetlen és sürgős. Nyilvánvalóan nagylelkű hit kell, hogy ezt belássuk, és bátorság e szövetség megújításához. A családok nemegyszer háttérbe húzódnak, és szabadkoznak: „Atya, mi csak egy szegény család vagyunk, és egy kicsit rendetlen is”, „Nem vagyunk képesek rá”, „Otthon is rengeteg nehézséggel küzdünk”, „Nincs erőnk”. Ez igaz. Csakhogy senki sem méltó, senki sem képes, senkinek sincs ereje! Isten kegyelme nélkül semmit sem tehetünk. Mindent ajándékba, ingyenesen kapunk! És az Úr sosem érkezik egy új családba anélkül, hogy csodát ne tenne. Emlékezzünk csak arra, amit a kánai menyegzőn tett! Igen, az Úr, ha kezébe helyezzük magunkat, csodákat művel velünk. Bizony Isten csodái nap mint nap ott vannak életünkben, ha az Úr jelen van a családban.

Természetesen a keresztény közösségnek is meg kell tennie, ami rajta áll. Például el kell kerülnie a túlságosan parancsolgató és túlságosan szerepekben gondolkodó magatartásformákat, a személyek közti párbeszédet, egymás megismerését és megbecsülését kell előtérbe helyeznie. A családok vegyék kezükbe a kezdeményezést, és érezzék át annak felelősségét, hogy értékes adományaikkal gazdagítsák a közösséget. Mindnyájunknak tudatában kell lennünk, hogy a keresztény hitet a mindenkivel megosztott, közös pályán játsszuk, a családnak és a plébániának végbe kell vinnie a közösségibb élet csodáját az egész társadalom érdekében!

Kánában ott volt Jézus anyja, a „jó tanács anyja”. Hallgassuk meg szavait: „Tegyétek meg, amit majd [Jézus] mond nektek” (vö. Jn 2,5). Kedves családok, kedves plébániai közösségek, engedjük, hogy ez az anya inspiráljon minket, tegyünk meg mindent, amit Jézus mond nekünk, és akkor csodával fogunk találkozni, mindennap csodával találjuk magunkat szemben! Köszönöm!

 

A Vatikáni Rádió honlapján megjelent szöveg alapján.