PapaCimer

 

Ferenc pápa katekézise családoknak

2.1 rész

 


Kedves testvéreim! Jó napot kívánok!

Ma folytatjuk az Egyházról szóló katekézist és most az Egyház anyai vonásáról elmélkedünk. Az Egyház ugyanis anya, édesanya, a mi Anyaszentegyházunk.  

Az Egyház liturgiája ezekben a napokban Szűz Mária, Jézus anyja képét állította a szemünk elé. Az év első napja az Isten Anyja ünnepe, amelyet vízkereszt követ a bölcsek látogatásával. Máté evangélista írja: „Amint beléptek a házba, látták a gyermeket anyjával, Máriával” (Mt. 2,11). Mária az Anya, miután megszülte gyermekét, a világnak adta. Mária adja nekünk Jézust, ő mutatja be nekünk Jézust, ő láttatja velünk Jézust.

Most pedig folytassuk a családról szóló katekézisünket. A családban jelen van az édesanya. Minden egyes ember az édesanyjának köszönheti az életét, és ugyancsak neki köszönheti élete következő időszakát, emberi és lelki formálódását. Az anyákat sokszor az egekig magasztalják, hisz mennyi szép verset, mennyi szép dolgot mondanak róluk költői képekkel. A hétköznapokban azonban alig hallgatják meg őket, kevés segítséget kapnak, és kevéssé veszik figyelembe szerepüket a társadalomban. Sőt, társadalmunkban gyakran kihasználják a gyermekeikért önmagukat feláldozó anyákat, csakhogy „takarékoskodjanak” a szociális kiadásokon.

Keresztény környezetben is megesik, hogy az anyákat nem igazán veszik figyelembe, és kevéssé hallgatják meg őket.  Az Egyház életének középpontjában mégis Jézus Anyja áll. Az anyáknak, akik készek feláldozni magukat gyermekeikért, és nem ritkán másokért is, nagyobb figyelmet kellene szentelni! Jobban meg kellene értenünk, milyen harcot vívnak a hétköznapokban azért, hogy hatékonyak legyenek a munkában, és figyelmesek, gyengédek a családban. Jobban meg kellene értenünk, hogy mire vágyakoznak, hogy kifejezésre tudják juttatni emancipációjuk legjobb és leghitelesebb gyümölcseit. Egy anyának mindig vannak gondjai a gyerekekkel, a munkával. Emlékszem, otthon, ahol öten voltunk gyerekek, az egyik ezt akarta csinálni, a másik meg amazt. Szegény anyánk hol ide, hol oda futott, de mégis boldog volt. Olyan sokat adott nekünk.    [...]

 Az édesanyák az önző individualizmus leghatékonyabb „ellenszerei”. Az egyed, az individuum az, akit nem lehet megosztani. Az édesanyák azonban mégis „szétosztják” magukat, kezdve attól, hogy befogadnak egy gyermeket, hogy világra szüljék, és aztán felneveljék. Leginkább az anyák azok, akik gyűlölik a háborút, amely megöli gyermekeiket. Nagyon sokszor gondoltam azokra az édesanyákra, akik ilyen levelet kaptak: „Fájdalommal tudatjuk, hogy fia a haza védelmében hősi halált halt…” Szegény asszonyok! Hogy szenved ilyenkor egy édesanya! Az anyák azok, akik tanúságot tesznek az élet szépségéről!

Óscar Arnulfo Romero, San Salvador-i érsek úgy fogalmazott, hogy „az édesanyák egyfajta anyai vértanúságot élnek meg”. Romero érsek – egy, a halálosztagok által meggyilkolt pap temetésén, – mintegy visszhangozva a vatikáni zsinatot, gyászbeszédében azt mondta: „Mindannyiunknak készen kellene állnunk arra, hogy meghaljunk a hitünkért, még akkor is, ha az Úr nem adja meg nekünk ezt a kitüntetést… Odaadni az életünket, nem csak azt jelenti, hogy megölnek bennünket. A vértanúság lelkületével odaadni az életünket azt jelenti, hogy adjuk azt a kötelességeinkben, a csendben, az imádságban, a feladatok becsületes elvégzésével, a hétköznapi élet csendjében. Azt, hogy az életünket lassan-lassan egészen odaadjuk. Igen, ahogyan odaadja azt az anya félelem nélkül, az anyai önfeláldozó szeretet egyszerűségével, amikor a méhében fogan egy gyermeket, világra hozza, szoptatja, neveli, és szeretettel gondját viseli. Ezt jelenti életet adni. Ez az önfeláldozás, ez a vértanúság”.  

Igen, az anyaság nemcsak azt jelenti, hogy az asszony világra hoz egy gyermeket, hanem azt is, hogy az életet választja. Az édesanyák mit, milyen életutat választanak? Azt az utat választják, hogy életet adnak. És ez valóban nagy és szép dolog!

Egy anya nélküli világ, embertelen világ lenne! Az édesanyák ugyanis mindig, még a legnehezebb pillanatokban is képesek tanúságot tenni a gyengédségről, az odaadásról, az erkölcsi erőről. Az anyák a vallási élet legmélyebb értelmét is továbbadják: az imádságon, a vallásos lelkület legelemibb gesztusain keresztül, amiket a gyermek elsajátít. Hiszen a hit értéke bele van írva az emberi létezésbe. Ez egy olyan üzenet, amelyet a hívő édesanyák – mindenféle magyarázat nélkül is – képesek átadni. A magyarázat majd később jön, de a hit sarja már itt van ezekben a legelső, értékes pillanatokban. Anyák nélkül nemcsak, hogy újabb hívők nem lennének, hanem maga a hit is veszítene egyszerűségéből és mélységéből. Az Egyház anya, a mi anyánk! Nem vagyunk árvák! Van édesanyánk! A Szűzanya, az Anyaszentegyház is a mi édesanyánk! Nem vagyunk tehát árvák, mert az Egyház gyermekei, a Szűzanya gyermekei és édesanyáink gyermekei vagyunk!

Kedves Édesanyák! Köszönet azért, akik vagytok a családotok számára, és azért, amit az Egyháznak és, amit a világnak adtok! Neked, szeretett Egyház, köszönet, hogy anya vagy! Neked, Mária, Isten Anyja, köszönet, hogy megmutatod nekünk Jézust! És köszönet minden itt jelenlévő édesanyának! Köszöntsük őket tapssal!

A Vatikáni Rádió honlapján megjelent szöveg alapján.