PapaCimer

 

Ferenc pápa katekézise családoknak

1.1 rész

 

Kedves testvéreim! Jó napot kívánok!

Karácsony közelsége fénnyel árasztja el a család misztériumát. Isten Fiának megtestesülése a férfi és a nő egyetemes történetének új kezdetét nyitotta meg. Ez az új kezdet pedig egy családban történt meg, Názáretben. Jézus családban született meg, pedig eljöhetett volna látványos módon is, akár egy harcos, vagy akár egy császár. De nem így tett! Egy család fiaként jött el közénk. Ez fontos! Szemléljük hát a jászolban ezt a szép jelenetet!
Isten úgy döntött, hogy egy olyan, emberek alkotta családban születik meg, melyet Ő maga formált. Valahol a Római Birodalom határszélén, egy félreeső falucskában. Nem Rómában, a Birodalom fővárosában, nem valamelyik nagyvárosban, hanem egy szinte láthatatlan, sőt rosszhírű peremvidéken. Az evangéliumok is szinte szólásmondásként említik: „Jöhet-e valami jó Názáretből?” (Jn 1,46). A világ számos részén talán még ma is így beszélünk, amikor egy nagyvárosnak a peremkerületéről van szó. Nos, éppen ott, a nagy birodalom peremén vette kezdetét a legszentebb és legszebb történet: Jézus története az emberek között! És ott volt ez a család. 

Jézus harminc évig maradt ezen a peremvidéken. Lukács evangélista úgy foglalja össze ezt az időszakot, hogy „alávetette magát (anyjának és atyjának)”. Mondhatná valaki: Igen ám, de az Isten, Aki azért jött, hogy megszabadítson minket, elvesztegetett harminc évet egy rosszhírű peremvidéken! Való igaz, de Ő akarta ezt. Jézus útja, a családban megtett út volt. „Anyja megőrizte mindezeket a dolgokat a szívében, Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban Isten és az emberek színe előtt” (Lk 2,51–52). Szó sem esik csodákról vagy gyógyításról, tanításról, – ebben az időben semmi ilyesmit nem tett –, vagy a hozzá tóduló tömegekről. Názáretben látszólag minden a maga rendjén történt, egy hívő és dolgos zsidó család szokásai szerint. Dolgoztak. Az édesanya főzött, elvégzett minden házimunkát, kivasalta az ingeket… Tette az anyák dolgát. Az apa asztalosként dolgozott, és erre tanította fiát is. Harminc éven át. De mekkora időpocsékolás ez, atyám! Az Isten útjai titokzatosak. Ami ott fontos volt, az a család! És ez nem volt időtékozlás! Ez a család olyan nagy szentekből állt, mint Mária, a legszentebb asszony, szeplőtelen, és mint József, az igaz ember…    [...]

Bizonyosan meghatódnánk, ha hallhatnánk, hogy a serdülő Jézus miképpen élte meg a vallási közösséggel való találkozásokat és a társadalmi élettel járó kötelezettségeket; ahogy ácslegényként Józseffel együtt dolgozott, ahogy sajátos módon részt vett az Írások meghallgatásában, a zsoltárimádkozásban, és a mindennapi élet megannyi szokásos dolgában. Az evangéliumok a maguk visszafogottságában nem említenek semmit Jézus ifjúkoráról, ránk bízzák azt a feladatot, hogy szeretettel elmélkedjünk róla. E képzeletbeli utazást tette meg a művészet, az irodalom, a zene.
Nem nehéz elképzelnünk, hogy az édesanyák mennyit tanulhatnának Mária Fia iránt tanúsított gondoskodó szeretetéből! És az édesapák mennyit meríthetnének József, az igaz férfi példájából, aki életét arra áldozta, hogy a nehézségek közepette is eltartsa és védelmezze gyermekét és jegyesét, – a családját. Nem is beszélve arról, hogy a gyerekek mennyi bátorítást nyerhetnének az ifjú Jézustól! Az ifjú Jézus példájából megérthetik, hogy mennyire szép és fontos, hogy ápolják legmélyebb hivatásukat és, Ő ösztönözze őket arra, hogy merjenek nagyot álmodni!

Jézus abban a 30 évben ápolta azt a hivatását, melyet az Atyától kapott. Soha nem keseredett el, hanem növekedett a bátorságban, hogy küldetésében előbbre jusson. Ahogy Mária és József tették, úgy bármely keresztény család befogadhatja Jézust. Befogadhatja, hogy meghallgassa, beszéljen Vele, vigyázzon rá, védelmezze, együtt növekedjen Vele, és így jobbá tegye a világot. Készítsünk helyet a szívünkben és a mindennapjainkban az Úrnak! Ezt tette Mária és József is! Egyáltalán nem volt könnyű nekik, hisz mennyi-mennyi nehézséggel kellett szembenézniük! Családjuk nem valamiféle színlelt vagy irreális család volt!

A názáreti család arra hív bennünket, hogy fedezzük fel a család, minden család hivatását és küldetését! Az, ami harminc év alatt Názáretben történt, az velünk is megtörténhet: hogy a gyűlölet helyett a szeretetet tesszük életünk normájává, hogy a közömbösség és az ellenségeskedés helyett a kölcsönös szeretetet lelkületét adjuk tovább. Nem véletlen tehát, hogy a Názáret név jelentése „Az, aki megőriz”, miként Mária is tette, aki az evangélium szerint „megőrizte ezeket a dolgokat szívében” (Lk 2,19.51). Azóta, tehát, valahányszor egy család megőrzi ezt a titkot, – legyen akár a világ legszélén is, – ott Isten Fiának a titka működésben van. Jön, hogy megváltsa világot. Ez a család nagy hivatása: helyet készíteni Jézusnak, Aki közénk jön; befogadni Jézust a családba, a gyerekek, a férj, a feleség, a nagyszülők személyében. Fogadjuk be Őt, hogy Jézus lelki jelenléte növekedjen a családunkban! Az Úr adja meg nekünk ezt a kegyelmet a karácsony előtti utolsó napokban. Köszönöm!

A Vatikáni Rádió honlapján megjelent szöveg alapján.