PapaiCimer

Ferenc pápa katekézise családoknak

10.1  rész 

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!


A mai katekézis egyfajta bejárati ajtóként szolgál az ezután következő gondolatokhoz, melyek a családi életről, annak valós problémáiról, időszakairól, történéseiről szólnak. Erre a bejárati ajtóra az a három szó van felírva, amelyekről már több alkalommal is beszéltem. Erről a három szóról van szó: Megengeded? Köszönöm! Bocsáss meg! Tudniillik ezek a szavak nyitják meg az utat afelé, hogy jól és békében tudjunk élni a családban. Egyszerű szavak, azonban mégsem olyan egyszerű gyakorlattá váltani őket! Nagy erőt rejtenek magukban: segítenek megőrizni az otthont, még ha ezernyi nehézséggel és feladattal is kell megbirkóznunk. Ám ha hiányoznak az életünkből, lassan, lassan olyan repedések keletkeznek az otthonunkon, melyek akár az egész házat is romba dönthetik.

[...]

 

Általában úgy gondoljuk, hogy e szavak használata hozzátartozik a „jólneveltséghez”. Való igaz, hogy egy jól nevelt ember engedélyt kér, köszönetet mond, és bocsánatot kér, ha hibázik. Ez így van rendjén. Nagyon fontos, hogy mindenki jó nevelést kapjon. Egy tekintélyes püspöknek, Szalézi Szent Ferencnek volt a szavajárása: „A jólneveltség már fél életszentség.” Vigyázzunk azonban, mert a történelem folyamán már volt alkalmunk megismerni a jó modorból származó formalizmust is, amely álarcként elrejti a lelki ürességet és a mások iránti közömbösséget. Szokás mondani: „Jó modor mögött rossz viselkedés rejtőzik.” A vallás sem mentes ettől a veszélytől, hogy ugyanis a szabályok formális betartása a világias lelkület irányába térítheti el az embert. A Jézust megkísértő sátán is jó modorral lép fel és úgy idézi a Szentírást, mintha csak teológus lenne. Stílusa korrektnek tűnik, szándéka azonban az, hogy letérítsen az istenszeretet igazságának útjáról. Mi azonban a jólneveltséget a maga hiteles formájában értjük, amelyben a jó emberi kapcsolatok mélyen a jó iránti szeretetben és a másik iránti tiszteletben gyökereznek. A család ebből, az egymás iránt táplált kifinomult, gyengéd szeretetből él.  

Nézzük tehát az első szót: Megengeded? Amikor odafigyelünk arra, hogy azt is kedvesen kérjük, amiről úgy véljük, hogy akár követelhetjük is, akkor azzal nagymértékben hozzájárulunk a házas és családi együttélés lelkületéhez. Ahhoz, hogy belépjünk a másik életébe, – még ha az életünk részét képezi is, – tapintatra, olyan nem lehengerlő magatartásmódra van szükségünk, amely táplálja a bizalmat és a tiszteletet. A bizalmas kapcsolat tehát önmagában nem jogosít fel arra, hogy mindent adottnak vegyünk. Minél bensőségesebb és mélyebb a szeretet, annál inkább megköveteli, hogy tiszteletben tartsuk a másik szabadságát, valamint hogy képesek legyünk kivárni, hogy a másik megnyissa szívének ajtaját. Emlékezzünk csak Jézus szavára a Jelenések könyvében: „Nézd, az ajtóban állok, és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, ahhoz bemegyek, vele étkezem, ő meg velem” (3,20). Tehát az Úr Jézus is engedélyt kér, hogy bemehessen! Ezt ne felejtsük el! Mielőtt megtennénk valamit a családban, kérdezzük meg: „Megengeded? Mit szólsz hozzá? Jónak látod?” Igen, ez a jólneveltség nyelvezete, de tele szeretettel! Ez igencsak hasznára van a családoknak!

A második szó a „köszönöm”. Időnként azt gondolhatná az ember, hogy a rossz modor és a durva szavak civilizációja van kialakulóban, mintha csak ez jelentené az emancipációt. Nyilvánosan is hányszor vagyunk ennek tanúi?! A kedvességet és köszönetmondást a gyengeség jelének tartják, mi több, ezek még bizalmatlanságot is kelthetnek. Ezzel a tendenciával már a család ölén szembe kell szállni. Tántoríthatatlanul a hálára és mások elismerésére kell nevelnünk: a személy méltósága és a társadalmi igazságosság is itt kezdődik. Ha a családi élet elhanyagolja ezt a stílust, akkor a társadalmi élet is elveszíti. A hála pedig a hívő ember számára hitének lényegéhez tartozik. Az a keresztény ugyanis, aki nem tud köszönetet mondani, az elfelejtette az Isten nyelvét. Jól hallottátok, az a keresztény, akiben nincs hála, az nem beszéli az Isten nyelvét. Emlékezzünk csak Jézus kérdésére, amikor meggyógyított tíz leprást, de utána csak egy jött vissza közülük köszönetet mondani (vö. Lk 17,18). Egyszer egy idős, bölcs, jóságos, egyszerű ember azt mondta nekem, de az igazán istenhívő, az élet iskoláját megjárt ember bölcsességével: „A hála olyan növény, amely csak a nemes lelkek földjén terem.” A lélek nemessége, Istennek a lélekben működő kegyelme indít minket a hálaadásra. A hála a nemes lélek virága. Milyen gyönyörű ez!

A harmadik szó a „bocsáss meg”. Nehéz szó, nyilván, mégis oly nagy szükségünk van rá. Amikor hiányzik, a kis repedések kitágulnak – akaratunk ellenére is –, és mély árkokká válnak. Nem véletlen, hogy a Miatyánkban, – az imában, melyet Jézus tanított nekünk, s amely egybegyűjti az élet számára alapvető kéréseket, – ezt találjuk: „Engedd el tartozásunkat, ahogyan mi is elengedjük mások tartozását” (Mt 6,12) Ha elismerjük hiányosságainkat, ha vágyunk arra, hogy megadjuk az elmaradt tiszteletet, őszinteséget és szeretetet, az méltóvá tesz minket a megbocsátásra. Abban a házban, ahol nem kérnek bocsánatot, elkezd fogyni a levegő és megposhad a víz. Sok érzelmi sérülés, sok fájdalom a családokban azzal kezdődik, hogy elvész ez az értékes szó: „Bocsáss meg!” A házaséletben sokszor van veszekedés…, olykor a tányérok is repkednek. De hadd adjak egy tanácsot: soha ne érjen véget a napotok anélkül, hogy kibékülnétek egymással!

Értsétek meg: veszekedtetek, férj és feleség? Gyerekek a szülőkkel? Durván veszekedtetek? Ez nem jó, de nem ez az igazi probléma! A probléma az, ha még másnap is ez az érzelem tölt el titeket. Épp ezért sose fejezzétek be úgy a napot, hogy nem békültetek ki egymással a családban. Hogyan béküljek ki? Talán letérdeljek? Nem! Csak egy apró gesztusra van szükség, és visszatér a családi összhang. Elég egy szavak nélküli simogatás. De sose fejezzétek be úgy a napot a családban, hogy nem békültök ki egymással! Értitek? Nem egyszerű, de meg kell tenni. Így az élet szebbé válik. Egy apró gesztus is elegendő!

A családi életnek ez a három kulcsfogalma mind egyszerű, s talán elsőre meg is mosolyogtatnak. Ha azonban elfelejtjük őket, nem lesz többé min mosolyogni, nem igaz? A gyermeknevelésben talán túlságosan is elhanyagoljuk ezeket a szavakat. Az Úr segítsen minket, hogy ismét a helyükre kerüljenek: a szívünkben, az otthonunkban és a társadalmi együttélésben.

És most (itt a téren) mindnyájatokat arra hívlak, hogy hangosan együtt ismételjük ezt a három szót: „Megengeded?” „Köszönöm!” „Bocsánat!” Ezek ugyanis épp a családi szeretet kulcsszavai, hozzájárulnak a harmonikus családi élethez. Azután pedig ismételjük el együtt azt a tanácsot is, amit az imént mondtam: „Sose fejezzük be úgy a napot, hogy nem békülünk ki egymással!”

Köszönöm!

 

A Vatikáni Rádió honlapján megjelent szöveg alapján.