PapaiCimer

Ferenc pápa katekézise családoknak

12.1  rész 

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Folytatom a családról szóló katekézisek sorát: ma a jegyességről szeretnék beszélni. A jegyességnek – az olasz fidanzamento szóból ki is halljuk –, a bizalomhoz (fiducia), a bizalmas kapcsolathoz (confidenza), a megbízhatósághoz (affidabilitá) van köze. Bizalom abban a hivatásban, amelyet Isten ad, hiszen a házasság mindenekelőtt Isten hívásának a felfedezése. Nyilvánvalóan gyönyörű dolog, hogy ma a fiatalok a kölcsönös szeretet alapján dönthetnek arról, kivel házasodjanak össze. De éppen a kapcsolat szabadsága követeli meg a döntés tudatosságát. A házasságkötés nem pusztán megegyezés a kettejük közötti vonzalom, az érzelmek, az adott pillanat vagy egy rövidebb időszak alapján…, végig kell járniuk egy utat!
A jegyesség – másképpen fogalmazva – olyan időszak, amikor a két személynek alapos munkát kell végezniük szeretetükön, közös, egymással megosztott, mélyreható munkát. Felfedezik egymást lépésről lépésre: vagyis a férfi „kitanulja” a nőt azáltal, hogy „kitanulja” a menyasszonyát; a nő pedig „kitanulja” a férfit azáltal, hogy „kitanulja” a vőlegényét. Ne becsüljük alá e tanulási folyamat jelentőségét: ez egy szép feladat, és maga a szeretet kívánja meg, amely nem csupán felhőtlen boldogság, vagy elragadó érzelem.   [...]

A Szentírás úgy beszél az egész teremtésről, mint Isten szeretetének alapos munkájáról. A Teremtés könyve azt írja: „És Isten látta, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó.” (Ter 1,31) Isten csak a végén „pihen meg”. Ebből a képből megértjük, hogy Isten szeretete, mely elindítja a világot, nem valami hirtelenjében meghozott döntés volt. Nem! Hanem belevaló munka volt! Isten szeretete megteremtette a visszavonhatatlan, szilárd és tartósnak szánt szövetség konkrét feltételeit.
A férfi és nő közötti szeretetszövetség, mely egész életre szól, nem rögtönözhető, nem lehet egyik napról a másikra megkötni. Nincs expresszházasság: muszáj dolgozni a szereteten, muszáj fejlődni. A férfi és nő közötti szeretetszövetséget tanulni és csiszolni kell. Hadd mondjam azt, hogy ez egyfajta „kézművesszövetség”. A két életet eggyé kell gyúrni, ez csoda is, a szabadság és a szív csodája, mely a hitre bízza magát. Talán többet kellene tennünk ezen a téren, mert „érzelmi koordinátáink” összegabalyodtak. Aki mindent és rögtön akar, az mindent és rögtön elenged az első felmerülő nehézség láttán (vagy az első alkalommal). Nem remélhető, hogy kialakul az önátadáson alapuló bizalom és hűség, ha inkább az a magatartás kerekedik felül, hogy a szerelmet lelki-testi jólétünk egyfajta kiegészítőjeként fogyasszuk. A szerelem nem ez! A jegyesség a két személy azon akaratát hangsúlyozza, hogy szeretnének közösen megőrizni valamit, amit sosem lehet megvenni vagy eladni, sosem szabad elárulni vagy elhagyni semmilyen kecsegtető ajánlatért sem.
Isten is, amikor a néppel kötött szövetségről beszél, időnként a jegyesség képét használja. Jeremiás könyvében, amikor a tőle eltávolodott néphez beszél, emlékezteti arra az időszakra, amikor a nép még Isten „menyasszonya” volt. Ezt mondja: „Még emlékszem ifjúkorod hűségére, jegyességed idejének szeretetére”. (Jer 2,2) És Isten végigjárta a jegyesség idejét. Aztán egy ígéretet is tesz, hallottuk ezt a kihallgatás elején, Ozeás könyvében: „Feleségem leszel örökre, feleségül veszlek igazsággal, törvénnyel, jósággal és szeretettel. Feleségül veszlek hűséggel, hogy megismerd az Urat”. ( Oz 2,21–22) Hosszú az út, amelyet az Úr jegyben végig jár népével. Végül Isten feleségül veszi népét Jézus Krisztusban: Jézusban feleségül veszi az Egyházat. Isten népe Jézusnak a felesége. De addig milyen hosszú utat kellett megtennie!
Nektek, olaszoknak, van egy csodálatos irodalmi művetek a jegyességről [Manzoni: Jegyesek]. A fiataloknak mindenképpen ismerniük kell, el kell olvasniuk! Mestermű ez, amely két jegyes történetét beszéli el, akiknek rengeteg nehézséggel kellett szembenézniük, komoly fájdalmakon kellett végigmenniük, míg elérkeztek az út végéhez, a házasságkötéshez. Ne hanyagoljátok el ezt a jegyességről szóló mesterművet, amelyet az olasz irodalom kínál nektek. Haladjatok előre, olvassátok el, és meglátjátok ezeknek a jegyeseknek a szépségét, a szenvedését, de a hűségét is!
Az Egyház – a maga bölcsességével – megőrzi a különbségtételt a között, hogy valaki jegyben jár vagy házas-e – nem ugyanaz a kettő! –, éppen a megbizonyosodás kényes és alapos feladata miatt. Semmiképpen se kezeljük könnyelműen az Egyháznak ezt a bölcs tanítását, mely a boldogan élő házasok szeretettapasztalatából is táplálkozik. A test erős szimbólumai maguknál tartják a lélek kulcsait: nem vehetjük könnyelműen a testi kapcsolatokat, hiszen tartós sebet ejthetnek a lelken (vö. 1Kor 6,15–20).
Nyilvánvalóan a mai kultúra és társadalom meglehetősen közömbössé vált ennek az átmenetnek a finomságával és komolyságával szemben. Másfelől nem mondhatjuk, hogy nagylelkűen bánna azokkal a fiatalokkal, akiknek komoly szándékuk a családalapítás és a gyermekvállalás. Mi több, inkább ezernyi – gondolkodást és gyakorlatot érintő – akadályt támaszt. A jegyesség az élet egyik érlelődési szakasza, amelyet a párnak végig kell járnia, úgy ahogyan a gyümölcsnek is meg kell érnie. Végig kell menniük a szeretetben való éretté válás útján, mígnem elérkezik a házasságkötés ideje.
A jegyesoktatás különleges alkalma a házasságra való felkészülésnek. Látjuk, hogy sok olyan jegyespár van, akik szinte akaratuk ellenére esnek be a jegyesoktatási kurzusra – „Jaj, ezek a papok köteleznek minket, hogy oktatáson vegyünk részt? De minek? Tudunk mi már mindent!” –, és így kelletlenül kezdik el. Igen ám, de később hálásak és megelégedettek, mert voltaképpen a jegyesoktatáson találtak alkalmat arra – és gyakran ez az egyetlen alkalom! –, hogy komolyan végiggondolják tapasztalatukat. Bizony vannak párok, akik már régóta együtt járnak, mély intim kapcsolatban vannak, talán együtt is élnek, de igazából nem ismerik egymást. Furcsának tetszhet, de a tapasztalat ezt mutatja. Ezért itt az ideje, hogy újraértékeljük a jegyességet, mint az egymás kölcsönös megismerésének és a közös életterv kialakításának időszakát. A házasságra való felkészülés időszakát ebből a szemszögből kell néznünk, és fel kell használnunk a keresztény házaspárok egyszerű, de jelentős tapasztalatát is.
Ezen a téren is azt kell előtérbe helyezni, ami lényeges: a Szentírást, közösen, tudatosan újra fel kell fedezni; az imádságot, a liturgikus imádságot, de az „otthoni”, családban megélendő imádságot is; a szentségeket, a szentségi életet, a gyónást, az áldozást, melyben az Úr lakást vesz a jegyesekben és felkészíti őket arra, hogy valóban „Krisztus kegyelmével” fogadják el egymást. Végezetül a szegényekkel és rászorulókkal való testvéri kapcsolatot, akik józan életvitelre és osztozásra késztetnek minket. Azok a jegyesek, akik minderre törekszenek, mindketten növekszenek, és egy nagyon szép házasságkötési szertartásra fognak készülni, amelyet nem világias szempontok, hanem keresztény szempontok alapján szerveznek meg.
Gondoljunk csak Istennek azokra az imént hallott szavaira, amelyeket népének mond, mint vőlegény a menyasszonyának: „Feleségem leszel örökre, feleségül veszlek igazsággal, törvénnyel, jósággal és szeretettel. Feleségül veszlek hűséggel, hogy megismerd az Urat”. (Oz 2,21–22) Minden jegyespár gondoljon erre, és mondjátok egymásnak: „Feleségem leszel, férjem leszel!” Ki kell várni azt a pillanatot, majd eljön az ideje, szépen végig kell járni az utat, meg kell érlelni a kapcsolatot. A lépéseket nem lehet megspórolni. Az éretté válás így megy végbe: lépésről lépésre.
A jegyesség időszaka valóban a felkészülés időszaka, de mire is? A meglepetésre! Azoknak a lelki ajándékoknak a meglepetésére, amelyekkel az Úr gazdagítja – az Egyházon keresztül – az új családot, amely kész arra, hogy Isten áldásában éljen.
Most arra hívlak titeket, hogy imádkozzunk a Názáreti Szent Családhoz: Jézushoz, Józsefhez és Máriához. Imádkozzunk azért, hogy a családok végigjárják a felkészülésnek ezt az útját, imádkozzunk a jegyesekért. Kérjük Máriát mindannyian közösen, mondjunk el egy üdvözlégyet minden jegyespárért, hogy meg tudják érteni a házassághoz vezető útnak ezt a szépségét. [Üdvöz légy, Mária…] A téren lévő jegyeseknek pedig ezt mondom: Legyen szép utatok a jegyességben!

 

A Vatikáni Rádió honlapján megjelent szöveg alapján.