PapaiCimer 

Ferenc pápa katekézise családoknak

9.2 rész

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

 

A családról szóló katekézisek sorában ma a keresztény házasság szépségével foglalkozunk. A házasságkötés nem pusztán egy templomi szertartás, melynek kellékei a virágok, az esküvői ruha, a fényképek… A keresztény házasság szentség, amely az Egyházban történik és építi is az Egyházat, mivel egy új családi közösségnek ad életet.

Ez az, amit Szent Pál összefoglal híres mondatában: „Nagy ez a titok, Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom” (Ef 5,32). Pál apostol, a Szentlélek indítására kijelenti, hogy a házaspár közötti szeretet a Krisztust és az Egyházat összefűző szeretet képe. Felfoghatatlan ez a méltóság! Valójában azonban már bele volt írva Isten teremtő tervébe, és Krisztus kegyelmével számtalan keresztény házaspár – ugyan a maga korlátaival és bűneivel – meg is valósította!

Szent Pál kijelenti, – amikor a Krisztusban való új életről beszél, – hogy a keresztényeknek, minden kereszténynek az a feladata, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Krisztus szerette őket, vagyis „egymásnak alávetve magukat” (Ef 5,21). Ez pedig azt jelenti, hogy készek egymást szolgálni. És itt bevezeti a férj és a feleség, illetve a Krisztus és az Egyház közötti párhuzamot. Nyilvánvalóan nem teljes megfelelésről van szó, de látnunk kell ennek a lelki jelentését, amely mélységes és forradalmi, ugyanakkor egyszerű is, és amelyet minden férfi és nő, aki Isten kegyelmére bízza magát, fel tud fogni.  

[...]

Szent Pál azt mondja, hogy a férjnek úgy kell szeretnie feleségét, mint a saját testét (Ef 5,28). Úgy kell szeretnie, ahogyan Krisztus „szerette az Egyházat, és önmagát adta érte” (25. vers). Ti, jelen lévő férjek, értitek ezt? Értitek-e, hogy úgy kell szeretnetek feleségeteket, ahogyan Krisztus szereti az Egyházat? Ez nem vicc, hanem komoly dolog! A nő iránti szeretet és a nő méltóságának tiszteletben tartása tehát – Krisztus példájára – radikális odaadást kíván meg a férfitól, és e radikalizmus hatásának hatalmasnak kellett lennie a keresztény közösségben.

Az evangélium újdonságának ez a magja, mely helyreállítja az odaadás és a tisztelet eredendő kölcsönösségét, lassan érlelődött a történelem folyamán, de végül győzedelmeskedett.

A házasság szentsége a hit és a szeretet nagy cselekedete. Annak bátorságáról tesz tanúságot, aki hisz Isten teremtő tettének szépségében, és megéli azt a szeretetet, amely szüntelenül arra sarkallja, hogy túllépjen önmagán és még a családon is. A feltétel nélküli és mértéket nem ismerő szeretetre szóló keresztény meghívás – Krisztus kegyelmével – az alapja annak a szabad beleegyezésnek, amely létrehozza a házasságot.

Maga az Egyház teljes mértékben részese minden keresztény házasság történetének: sikerei által épül, kudarcai által szenved. Komolyan fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mi – mint hívők és pásztorok – valóban elfogadjuk ezt a feloldhatatlan köteléket is, amely Krisztus és az Egyház történelmét összeköti a házasság és az emberi család történelmével? Készek vagyunk komolyan magunkra vállalni ezt a felelősséget, vagyis hogy minden házasság Krisztus Egyház iránti szeretetének útján halad? Nagy dolog ez!

A teremtés – felismert és a maga tisztaságában helyreállított – titkának eme mélységében egy, a házasság szentségét jellemző másik nagy perspektíva tárul elénk. Annak a döntésnek, hogy valaki „megházasodik az Úrban”, missziós dimenziója is van. Ez ugyanis azt jelenti, hogy szívében készen áll arra, hogy – Isten áldásával és az Úr kegyelmével – mindenkiért éljen. A keresztény házasok ugyanis mint házasok részesednek az Egyház küldetésében. Ehhez bátorságra van szükségük! Ezért amikor ifjú házasokat üdvözlök, azt mondom: „Itt vannak a bátrak!”, mert hiszen bátornak kell lenniük, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Krisztus szereti az Egyházat.

A házasság szentségének megélése nem valósulhat meg anélkül, hogy a családi élet felelősséget ne vállalna az Egyház nagy szeretetmissziójából. Ekképpen az Egyház élete gazdagodik ezen házas szövetség szépségéből, de szegényebbé is válik, valahányszor e szövetség igazi arca eltorzul. Az Egyháznak ahhoz, hogy mindenkinek felkínálhassa a hit, a szeretet és a remény ajándékait, szüksége van a házasok bátor hűségére is. Arra a hűségre, mely a szentség kegyelméből táplálkozik! Isten népének szüksége van arra az útra, amelyet hitben, szeretetben és reményben járnak minden nap, mindazzal az örömmel és erőfeszítéssel együtt, amit ez a házasságban és családban járt út magával hoz.

Az irány így örökre ki van jelölve, ez pedig a szeretet iránya: szeressük egymást úgy, ahogyan Isten szeret, örökre. Krisztus nem szűnik meg gondoskodni az Egyházról: szüntelenül szereti, szüntelenül védelmezi, mint önmagát. Krisztus nem szűnik meg letörölni az Egyház emberi arcáról a legkülönfélébb foltokat és ráncokat. Megható és annyira gyönyörű Isten erejének és gyengédségének ez a kisugárzása, amelyet egyik házaspár átad a másiknak, egyik család átad a másiknak. Igaza van Szent Pálnak: ez valóban „nagy titok”! Azok a férfiak és nők, akik elég bátrak ahhoz, hogy emberségünk „cserépedényében” hordják ezt a kincset, tehát ezek az oly bátor férfiak és nők hatalmas erőforrásai az Egyháznak, de az egész világnak is! Ezerszer áldja meg Isten őket ezért!

 

A Vatikáni Rádió honlapján megjelent szöveg alapján.