Ferenc pápa katekézise családoknak

5.1 rész

Kedves testvéreim! Jó napot kívánok!

A család témájának szentelt katekézis sorozatunkban, – miután megnéztük az anya, az apa és a gyermekek családban betöltött szerepét – most a testvérek kerülnek sorra. Fivér és nővér – olyan szavak ezek, amelyeket a kereszténység különösképpen is kedvel, és olyan, melyeket a családi életformának köszönhetően minden kultúra és minden korszak megért.

A testvéri kapcsolat különleges helyet foglal el Isten népének történetében, hiszen Isten népe az emberi tapasztalat megélésében kapja meg Isten kinyilatkoztatását. A zsoltáros megénekli a testvéri kötelék szépségét: „Íme, milyen jó és milyen gyönyörűséges,
ha együtt laknak a testvérek!” (Zsolt 132,1). Ez igaz, a testvériség szép! Jézus Krisztus a testvériség emberi tapasztalatát is kiteljesítette azáltal, hogy a szentháromságos szeretetbe emelte azt. Ezzel lehetővé tette, hogy a testvériség messze felülmúljon mindenféle rokoni kapcsolatot, és le tudja bontani az elhidegülés, elidegenedés falait.   [...]

 Tudjuk, hogy amikor megromlik a testvérek közötti kapcsolat, akkor megnyílik az út a veszekedés, az árulás, a gyűlölködés fájdalmas tapasztalatai előtt. A Káinról és Ábelről szóló szentírási elbeszélés jól rámutat erre a negatív fejleményre. Ábel megölése után Isten megkérdezi Káint: „Hol van Ábel, a testvéred?” (Ter 4,9a). Ezt a kérdést az Úr ma is felteszi minden nemzedéknek! És sajnos minden nemzedék ajkáról újra elhangzik Káin drámai válasza: „Nem tudom! Hát őrzője vagyok én a testvéremnek?” (Ter 4,9b). A testvéri kapcsolat megszakítása rossz és káros dolog az emberiség számára. A családokban is milyen sokszor veszekednek a testvérek apró-cseprő dolgok vagy éppen az örökség miatt, aztán pedig nem is beszélnek egymással, nem is köszönnek egymásnak. Ez bizony visszatetsző! Remek dolog viszont, hogy egymásnak testvérei vagyunk. Gondoljunk csak bele, hogy a testvérek mind ugyanazon édesanya méhének voltak lakói kilenc hónapon keresztül, ugyanannak az édesanyának a testéből származnak! Nem szabad tehát megszakítani a testvéri kapcsolatot! Gondolkodjunk csak egy kicsit: mindnyájan ismerünk olyan családokat, amelyekben a testvérek összevesztek és megosztottságban élnek. Talán a mi [tágabb] családunkban is van erre példa. Imádkozzunk az Úrhoz ezekért a családokért, hogy a testvérek ismét egymásra találjanak, és helyreálljon a család egysége. A testvéri kapcsolatot nem szabad megszakítani, de ha mégis megszakítjuk, az történik velünk, ami Káinnal és Ábellel is történt. Amikor az Úr a testvéréről kérdezi Káint, ő azt válaszolja: „Honnét tudnám, engem nem érdekel a testvérem!” Ez annyira visszataszító! Szívszorító dolog ilyet hallani! Amikor imádkozunk, mindig imádkozzunk az egymástól elhidegült testvérekért!

A családban a gyermekek között kialakuló testvéri kapcsolat, – ha a mások felé való nyitottságra nevelés légkörében valósul meg, – a szabadság és a béke nagy iskolája. A családban, a testvérek közötti kapcsolatban tanuljuk meg, hogyan kell egymással együtt élnünk a társadalomban. Bizonyára nem vagyunk mindig tudatában, de épp a család az, ami a testvériséget a világba hozza! A testvériség ezen első tapasztalatával kezdődően, – melyet, a családi szeretetet és nevelés táplált, – a testvéri életstílus ígéretként kisugárzik az egész társadalomra és a népek közötti kapcsolatokra.

Az áldás, amelyet Jézus Krisztusban Isten kiáraszt erre a testvéri kapcsolatra, elképzelhetetlenül kitágítja ezt a kapcsolatot, és képessé teszi arra, hogy áthidalja a nemzetek, nyelvek, kultúrák, mi több, a vallások között lévő különbözőségeket.

Gondoljátok csak el, mivé válik az emberek közötti kapcsolat, – még ha egymástól annyira különböznek is –, ha valaki azt képes mondani a másikról: „Ez olyan, mintha a testvérem volna!” Milyen szép ez! A történelem egyébként épp eléggé megmutatta, hogy a testvériség nélkül a szabadság és az egyenlőség is tele lehet önzéssel, megalkuvással, személyes érdekek hajszolásával.

A családon belüli testvériség különösképpen is ragyog, amikor azt látjuk, hogy a testvérek micsoda gyengédséggel, türelemmel, szeretettel veszik körül azt a kis testvérüket, aki a leggyengébb, aki beteg vagy fogyatékos. Megszámlálhatatlan ilyen testvér van az egész világon, és talán nem értékeljük eléggé nagylelkűségüket! És amikor sok testvér van a családban – ma köszöntöttem egy családot, amelyben kilenc gyermek él –, a legnagyobb a kisebbek ellátásában segít az édesapának és az édesanyának. Gyönyörű ez a testvérek közötti segítségnyújtás!

Ha van egy fivéred vagy nővéred, aki szeret téged, az egy olyan meghatározó tapasztalat, mely valóban megfizethetetlen, pótolhatatlan! Ugyanez érvényes a keresztények közötti testvériségre is. A legkisebbek, a leggyengébbek, a legszegényebbek meg kell, hogy lágyítsák a szívünket! „Joguk” van ahhoz, hogy megindítsák a szívünket és elragadják a lelkünket. Igen, ők a mi testvéreink, és így kell őket szeretnünk, így kell velük bánnunk! Ha ez így történik, ha a szegények otthon érzik magukat nálunk, akkor maga a keresztény testvéri közösség is új életerőt kap. A keresztények ugyanis nem azért keresik meg a szegényeket és a gyengéket, mert valamilyen ideológiai programnak akarnak engedelmeskedni, hanem mert az Úr Jézus szava és példája azt üzeni nekünk, hogy mindnyájan testvérek vagyunk. Ez az alapelve az Isten iránti szeretetnek és az emberek közötti igazságosságnak. Tanácsolok nektek valamit: – mielőtt befejeznénk ezt a katekézist, – mindnyájan gondoljunk a testvéreinkre, és szívünk mélyén imádkozzunk értük. Tartsunk egy kis csendet!

Íme, most ezzel az imával gondolatban, a szívünkben ide, erre a térre hoztuk minden fiú- és lánytestvérünket, hogy ők is áldásban részesüljenek.

Ma még fontosabb, mint valaha, hogy a testvériséget ismét – a mi technokrata és bürokrata –társadalmunk középpontjába helyezzük. Akkor majd a szabadság és az egyenlőség is elnyeri a maga értékét. Következésképpen ne fosszuk meg könnyelműen vagy félelemből családjainkat a gyermekek közötti testvéri kapcsolat gazdagságától és szépségétől! A testvérek kapcsolatát az Isten áldása ragyogja be.  Ne veszítsük el tehát abban való bizakodásunkat, hogy a hit a testvériség tapasztalatának új távlatait képes megnyitni.



A Vatikáni Rádió honlapján megjelent szöveg alapján.