HÍVOM A CSALÁDOKAT - 2019. SZEPTEMBER
HÍVOM A CSALÁDOKAT,
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET,
ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
Különös ünnepélyességgel készült a család a vacsorához, meg akarták ünnepelni frissen érettségizett fiúkat. A fiú ragyogott, kezében az érettségi bizonyítvánnyal fogadta a szülők, testvérek, nagyszülők, nagybácsik és nagynénik gratulációját. Én is nagyon vártam ezt a percet – mondta –, most már papírom van róla, hogy érett vagyok, felnőttnek számítok, egyébként hét hónapja már hivatalosan is nagykorú vagyok. Boldog felszabadultságot érzek, most már mindent úgy intézhetek, ahogy azt én látom jónak. Élhetek szabad akaratommal, azok a kötelékek, amelyek akaratomon kívül mostanáig rám nehezedtek, most már nem kötnek senkihez és sehová. Elmehetek külföldre, megválaszthatom, hogy kivel milyen kapcsolatot létesítek, mivel foglalkozom, nem köt semmi. Persze hálásan köszönöm mindenkinek, amit eddig értem tett. Úgy érted – nézett rá kérdően apja –, hogy például az a tény, hogy akaratodon kívül és beleegyezésed nélkül magyarnak születtél, most, hogy érett, nagykorú vagy, többé nem jelent számodra semmit, sem kötelezettséget, sem lehetőséget? Vagy azért – szólt közbe az egyik nagynéni, a fiú keresztanyja –, mert ehhez a családhoz nem te akartál tartozni, most már éretten-nagykorúan függetlenítheted magadat a családtól?
ŐSZI CSALÁDPASZTORÁCIÓS PAPI TALÁLKOZÓ - 2019 - MEGHÍVÓ
Főtisztelendő Atyák, kedves Testvérek!
Szeretettel hívlak mindnyájatokat az ez évi őszi
CSALÁDPASZTORÁCIÓS PAPI TALÁLKOZÓRA, amely
LEÁNYFALUN, A SZENT GELLÉRT LELKIGYAKORLATOS HÁZBAN lesz
(2016 Leányfalu, Móricz Zs. u. 141.)
2019. szeptember 30-tól október 2-ig.
Találkozónkon mindannyiunkat foglalkoztató aktuális témákat szeretnénk megbeszélni. Ezek kapcsolódnak a közelgő Eucharisztikus Világkongresszushoz, Ferenc pápának és XVI. Benedek pápának az Egyház megújítását szorgalmazó kezdeményezéseihez, valamint az Egyház és a társadalom családügyben kifejtett tevékenységének szükséges összehangolásához. [...]
HÍVOM A CSALÁDOKAT - 2019. AUGUSZTUS
HÍVOM A CSALÁDOKAT,
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET,
ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
A városházi sörözőben a város vezető személyiségeinek, a professzoroknak, a városvezető hivatalnokoknak, a főorvosoknak, a jogintézmények főnökeinek törzsasztalánál ülők felfigyeltek egy, a söntéspultnál folyó csendes, de a vendégek figyelmét mégis felkeltő vitára. Nem, nem adok többet – mondta határozottan a söröző közkedvelt vezetője –, eleget ivott már, most menjen haza, a felesége már nagyon várja. Jó, megyek már – válaszolt a pult előtti magas széken kuporgó vendég, akiben a törzsasztalánál ülők felismerték egyik társukat, a volt kórházigazgatót, aki évekig volt a város polgármestere is –, csak még egyetlen egy kupicát adjon, hogy legyen erőm hazamenni. Nem adok – jelentette ki a vezető --, a felesége várja és tele van gonddal. Nem, ez volt az utolsó szavam! Az egyik professzor ekkor odalépett a vendéghez. Látom, még nem akarsz hazamenni – szólt hozzá –, gyere, ülj egy kicsit ide az asztalunkhoz, mondd, miért nem akarsz hazamenni. Mert ha hazamegyek – válaszolta –, akkor ott vagyok a gondjaimmal összezárva a feleségemmel, aki szintén tele van gonddal. Az ilyen otthon nem otthon, a gondok tönkretették az otthonomat. De nem akarlak a panaszaimmal terhelni titeket, a történetemet úgyis ismeritek. A polgármesterség után a kórházba már nem mehettem vissza, magánrendelőt nyitottam sok pénzért, az meg nem indult be. Most itt vagyok tele adóssággal, vacak nyugdíjjal, megrokkant egészséggel. A gyerekeim hála Istennek már önállósították magukat, nem is tudnám őket segíteni. Ritkán látjuk egymást, ők se sokat tudnak rólunk, mi se őróluk. A gondjaim senkit sem érdekelnek, még azt sem, aki meghallgat. Talán a főnök itt, aki a történetemet jobban ismeri és érti, mint én magam, talán ő törődik velem, vigyáz rám, hogy ne igyak túl sokat. Ezért itt még mindig jobban érzem magam, mint otthon. Lehet, hogy most ez az otthonom? [...]
NEM RÖVIDÜLTEM MEG FÖLSZENTELTSÉGEMBEN
Beszélgetés Bíró László püspökkel hivatásról, betegségről
Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családreferense, május 21-én ünnepli püspökké szentelésének 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból felkerestük (Magyar Kurír) őt a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházban.
- Idén márciusban rehabilitáción vettem részt a harkányi gyógyfürdőkórházban. A kezelés hosszúnak ígérkezett, nyomasztott a betegség tudata, a számomra ismeretlen terep, a kórház világa. Amíg a betegfelvételre vártam, egy ismerős hang ütötte meg a fülemet: Bíró László püspöké, aki a műtétje után lábadozott az intézményben. Nyugalom töltött el. Már aznap este együtt imádkoztuk a zsolozsmát. Ott-tartózkodásom során egy sajátos misszióba nyerhettem bepillantást.
– Hogy van, Püspök atya?
– Köszönöm szépen, jól. Tényleg jól, nem udvariasságból mondom, hanem mert a Jóisten nagyon vigyáz rám. November 4-e óta, tehát huszonhetedik hete vagyok kórházban. Hála Istennek, nem lett ez traumatikus élmény az életemben. Egyszerűen nem is értem rá ezen gondolkodni: annyi szeretetet kapok és annyi imádságot, hogy mindig azt mondom, a szeretet és az imádság hálójába olvadtam bele a betegségemben. [...]