BESZÉLGETÉS BÍRÓ LÁSZLÓ PÜSPÖKATYÁVAL ÉS TOMKA FERENC ATYÁVAL JEGYESOKTATÁSRÓL, HÁZASSÁGRÓL

(Tavaszi Családpasztorációs Papi Találkozó, 2007. április 24.)

Bíró László

- Püspök atya hogyan látja ennek az új jegyesokatatásnak a gyakorlati lehetőségeit? Mit ajánl a lelkipásztorok számára?
- Fontos hangsúlyozni, hogy a mai teológiai irodalom egyre világosabban megfogalmazza, hogy folyamatosság, mégpedig nem egyszerűen időbeli folyamatosság van a jegyesség és a házasság szentsége között. A párkapcsolat a jegyesség során formálódik, és ez a formálódás, alakulás magában hordozza a házasság szentségének folyamatosságát is. A jegyesség egyfajta kairósz, vagyis kegyelmi idő, sőt azt is megfogalmazzák a dokumentumok, hogy a jegyesség az epikrízis, a lélekvárás ideje is. ...

Tehát a szentségre való felkészítés és a közösségi életbe való bevezetés a házasságra való előkészítés legfontosabb feladata. Az egyházközségeknek valóban ünneppé kell tenniük ennek a szentségnek az előkészítését és felvételét. Amit konkrétan tehet a lelkipásztorkodó papság: városokban nem nehéz lelkinapot, rendszeres hitoktatást is szervezni a jegyespárok számára. Vidéken, ahol sokszor csak egy-két házasság köttetik évente, ott nagyon jó lenne, ha a környék papsága összefogna, és közösen ők szerveznének lelkinapokat vagy akár katekézist a párok számára, magát az udvarlást, a jegyesség időszakát kísérően. Az új házasságkötési szertartáskönyv például előírja a jegyesek megáldását. Nem szentmise, hanem igeliturgia keretében, akár egy lelkinap, lelkigyakorlat keretében, és az egyházi közösség jelenlétében.

- A házasságra való előkészítésben és a családpasztorációban megkerülhetetlen a férfi és a női szerepek tisztázása. Milyen feladatok állnak az egyház előtt e téren?
- Mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk, hogy a két nemhez tartozóaknak együtt kell munkálkodniuk az élet minden területén. A mai társadalom állandóan riválisként állítja elénk a férfit és a nőt, holott e két szerep kiegészíti egymást. Mindez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a nemi identitást erősíteni kell. A nemek közötti különbség elmosása ugyanis igen veszélyes a házasságra nézve. Ezért lelkipásztori szempontból fontos, hogy a közös, házaspároknak szervezett programok mellett szervezzünk programokat - lelkinapokat, lelkigyakorlatokat, zarándoklatokat, beszélgetéseket külön a férfiaknak, és külön a nőknek. Saját helyzetükről, kérdéseikről, gondjaikról és örömeikről ugyanis másként tudnak így megnyilatkozni. Erre, vagyis a nemi szerepek megtanulására, megkülönböztetésére már a gyermek- és ifjúságpasztorációban is figyelni kell.

- A keresztény házasságokon alapuló családok nincsenek könnyű helyzetben a mai világban. Esett-e szó erről a mostani tanácskozáson?
- A Családok Pápai Tanácsa is hangsúlyozza, hogy Európa még mindig nem képes igazán szembenézni ezzel a drámai demográfiai helyzettel. A törvényhozás sokszor egyáltalán nem családbarát, és a személy méltóságának keresztény alapelvét sem veszi figyelembe. Ezért nekünk, keresztényeknek világosan és határozottan kell megfogalmaznunk azt, hogy mit értünk a család fogalmán, és határozottan állást kell foglalnunk a család védelmében olyan társadalmi-gazdasági kérdésekben is, mint például a részmunkaidő, vagy a családi adózás kérdése. Fontos, hogy maguk a keresztény családok tartsák fontosnak, és legyenek képesek arra, hogy megvédjék saját értékeiket, és világosan megfogalmazzák követeléseiket az állammal szemben, amelynek feladata, hogy szolgálja a társadalmat és a társadalom alapját adó családokat. Természetesen arra is törekednünk kell, hogy a keresztény családok érezzék maguk mögött a családbarát egyház támogatását is. A Magyar Katolikus Családegyesület legközelebbi programján, a június 29-én kezdődő közös családi zarándoklatán, amelyet Szent Erzsébet évében Sárospatakra szervezünk, ezekről a fontos társadalmi kérdésekről is szó lesz.
Tomka Ferenc

- Mit jelent a jegyesoktatás új alapokra helyezése? Miért van erre szükség, és hogyan valósítható meg ez a gyakorlatban?
- A közelmúltban az Olasz Püspöki Konferencia és számos európai püspöki konferencia adott ki arról állásfoglalást - követve a Familiaris consortio kezdetű pápai dokumentumot -, hogy a házasságra való előkészítést alapjaiban kell megújítanunk. Egy olyan liberális társadalomban, ahol a jegyesség fogalma szinte elvesztette a tartalmát, mert a párok azonnal összeköltöznek, még jobban össze kell fognunk, hogy a fiatalokat ne sodorja el teljesen a világ divatja, a vonzó szexualitás, hanem alapos felkészülés után, normális, tartós házasságban élhessenek.

- Hogyan lehet a mai világban a házasságra jól felkészülni, és jól felkészíteni?
- Az egyházban világszerte követendő ötletként merült fel, hogy a jegyesoktatás - folyamatában - hasonló legyen a katekumenátushoz, vagyis a felnőttek keresztségre való felkészítéséhez. Ez annyit jelent, hogy a szentségre való felkészítésre kell koncentrálnunk. A mai jegyesoktatás sokszor minimalista, inkább a házasság érvényességére vonatkozó minimális információkat közli, és nem tartja eléggé céljának, hogy szentségre készítsen fel, egy olyan szentségre, amely bevezeti a fiatalokat az egyház életébe. A házasság szentségével a pár számára elkezdődik, nem pedig befejeződik az egyházzal való kapcsolat.

- A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan kívánnak templomban esküdni - tehát szentségi házasságot kötni -, olyanok is, akik nem gyakorolják a hitüket, és bizony vannak olyanok, akik nem is szeretnének többet hallani a minimális ismereteknél. Hogyan lehet velük foglalkozni?
- Azt nem tudjuk elkerülni, hogy a vallási kérdésekben teljesen járatlanok is kérjék a házasság szentségét, nem is ez a célunk. Az azonban fontos lenne, hogy külön foglalkozzunk a gyakorló katolikus fiatalokkal, vagy azokkal a párokkal, ahol legalább az egyik fél gyakorló hívő. A jegyesoktatásban ez az említett katekumenális modell azt feltételezi, hogy ne csak egy pap tartsa a házasságra való felkészítést, hanem vegyenek részt abban házaspárok is, beszéljenek az életükről, örömeikről és gondjaikról. Ez a modell vonzóbbá is teheti a fiatalok számára a házasságra való felkészülést. Azok a fiatal párok, akiket így készítünk fel, kovásszá válhatnak, és később ők is részt vehetnek a házasságra való felkészítés folyamatában.

- Hogyan lehet ma elfogadtatni olyan alapelvet, egyháziasan fogalmazva parancsolatot, mint például a házasság előtti tisztaság, hiszen a mai világban ez szinte teljesen "kiment a divatból", mindenhonnan éppen az ellenkezőjét hallják a fiatalok?
- Az a fontos, hogy ne a parancsok nyelvén, ne egyházi nyelven és fogalmakkal beszéljünk erről, hanem magyarázzuk meg ennek az értelmét. Hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a házasságra való felkészülés egyik legfőbb feladata, hogy a jegyespár megtanulja az egymás közötti kommunikációt. A szexualitás élménye teljesen betölti a fiatalok életét, és háttérbe szorítja a beszélgetés iránti vágyat. A nemiség azután később veszít az erejéből, a kommunikáció pedig továbbra is hiányzik, és a házasság sokszor tönkremegy. Mindezt értelmesen, kulturáltan, mai nyelven el lehet magyarázni a fiataloknak. Gyakorló lelkipásztorok tapasztalata, hogy a párok fogékonyak erre. Nem is annyira arra fogékonyak, hogy a tisztaság, a szüzesség az egyházban parancs, arra azonban igen, hogy meg kell tanulniuk kommunikálni egymással. És ha a jegyesség idején a fiatal megérti és megtanulja ezt, ha elfogadja, hogy a tisztaság nem valamiféle egészségtelen, életidegen dolog, akkor a házasságban is képes elfogadni, hogy a szexualitás a kapcsolathoz kötődik, és nem pusztán az élményt keresi majd. A jegyesekkel való beszélgetések alapja tehát nem a parancsra, a kötelességre való hivatkozás, hanem az, hogy segítségünket kínáljuk fel a házasságra való előkészületben. Azt kell hangsúlyoznunk, hogy amikor valaki a keresztény hittel ismerkedik, vagy a hitben akar elmélyülni, akkor nem elveszíti, hanem éppen megtalálja legbelsőbb önmagát. A mai ember számára az önmegvalósítás, az önazonosság megtalálása fontos hívószó. Csak sokan nem jó irányba indulnak el, és vonzó, de hamar kiüresedéshez vezető célokat keresnek. Az egyház által felkínált segítség persze akkor működik igazán jól, ha ez a nevelés már fiatal korban elkezdődik. Szentségi lelkipásztorkodás és új evangelizáció című könyvemben ezekkel a kérdésekkel is foglalkozom.